Növénynevelő LED világítás az űrben


Veggie - növénynevelő LED világítás a Nemzetközi Űrállomáson

Fotó: NASA

A Nemzetközi Űrállomáson sikeresen termesztettek növényeket növénynevelő LED világítás alkalmazásával.
A NASA Veggie névre hallgató növénytermesztési kísérlete 2014-ben kezdődött, ahol önfenntartó és megújuló növénytermesztési rendszerükkel sikeresen termesztettek saláta típusú növényeket.

Az űrben másképp fejlődnek az élőlények mint6 a Földön, az egysejtűtől kezdve a növényeken át az emberekig. Azonban a hosszútávú űrprogramok során elvárás, hogy a legénység meg tudja termelni a saját élelmiszerét. A Veg-3 kísérlet eredményeként a kutatók megalkották a mintegy 7,2 kg súlyú, 53*40 cm-es alapterületű 45 cm magas berendezést, amelynek a 0,16 m2-es termesztő felületén nőhetnek a növények. A világítást természetesen LED világítással oldották meg, mivel a szabályozható fényhullámhosszal szabályozni tudták a nappali és éjszakai ciklusokat a növény természetes biológiai szüklégletei szerint. A vörös és kék fény kombinálásával ez tökéletesen beállítható. A LED világítás erősíti a növény szöveteit. A kék fény a növekedésre, a vörös pedig a virágzásra van pozitív hatással. A növénynevelő LED világítással megvilágított növényeknél a fotoszintézis mértéke lényegesen nagyobb, mint a hagymányos lámpa alkalmazásakor. Ráadásul a LED izzók használatával megnövekedett a saláták antocián tartalma, amely fogyasztása esetén védi az űrhajósokat a káros sugárzástól.

A LED hőtermelése jóval kisebb, mint a hagyományos izzóké, ezért a növényekhez is közelebb helyezhető, ami nem egy utólagos szeempont, ha szűk helyen kell a megvilágítást megoldani, pl. egy űrállomáson. És ha a NASA-nak bevált, akkor biztos, hogy otthon is jó lesz.

Növény LED lámpa kínálatunkból

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.